BH 2021.3.69 I. A Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a jogorvoslat tárgya kizárólag a másod- vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése és a fellebbviteli bíróság ahhoz vezető eljárása. Az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését, vagy az eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti. Ehhez képest a fellebbezésekkel támadott hatályon kívül helyező, és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma nem az, hogy miért jó vagy nem jó ez a döntés, hanem az, hogy miért nem volt hozható érdemi döntés, illetve miért nem eredményezett ilyen (érdemi) döntésre alkalmas helyzetet a lefolytatott eljárás. Érdemi döntés esetében a döntés (tehát a jogkövetkeztetés) és annak ténybeli alapja közötti viszony a vizsgálat tárgya; a hatályon kívül helyezés felülbírálata során azonban ez a viszonyítás nem végezhető el. Jelen esetben a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor ugyanis éppen azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról - és ezért a hatályon kívül helyezésről - a harmadfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e [Be. Tizenhetedik Rész]. II. Minden felülbírálat a felülbírálat tárgyának - így jelen esetben ez a hatályon kívül helyezés - rendeltetéséhez igazodik. Ehhez képest a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása valójában nem ügy-, nem irat-, hanem túlnyomórészt határozatvizsgálat. A fellebbezés elbírálása során az eldöntendő kérdés tehát nem az, hogy a hatályon kívül helyezett alsóbb fokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; így volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Ellenkező esetben a fellebbezést elbíráló bíróság átvenné a harmadfokú bíróság jogkörét. Mindezek alapján megalapozatlanság esetén vizsgálat tárgya az, hogy a másod- vagy harmadfokú bíróság által észlelt megalapozatlanság a Be. rendelkezései alapján valóban hatályon kívül helyezést von-e maga után jogkövetkezményként, vagy az kiküszöbölhető a fellebbviteli eljárásban is [Be. 592. § (1) bek., 619. § (2) bek.]. Teljes határozat megtekintése
BH 2021.3.68 I. A harmadfokú eljárásban - a Be. 617. §-a értelmében - alkalmazni kell a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontját, miszerint az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálatnak van helye a bűnösséget megállapító rendelkezés vonatkozásában, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni. A Be. 590. § (5) bekezdés b) pontjának érvényre jutásának természetes perjogi velejárója az adott ítéleti részek anyagi jogi helyességének felülbírálata, különben a felmentés, illetve megszüntetés kérdése tárgyában észszerű aggályoktól mentes álláspont nem lenne elfoglalható. Értelemszerűen ez a rendelkezés a harmadfokú eljárásban egyrészt a Be. 618. § (2) és (3) bekezdésétől függetlenül érvényesül, másrészt az ítéletnek az e törvényi rendelkezéssel célzott része kívül áll a 618. § (4) bekezdése által szabályozott esetkörön. Valójában a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontja a Be. 618. § (1) bekezdése körébe tartozó tartalom, a 617. § folytán ott a helye. Mindezek folytán kerül összhangba a Be. 650. § (1) bekezdés a) pontja (ami kizárja az anyagi jogi okból való felülvizsgálatot a harmadfokú bíróság jogerős ügydöntő határozata, illetve része ellen), és a Be. 649. § (1) bekezdés a) pontja, ami biztosítja anyagi jogi okból a felülvizsgálat alanyi jogát a 651. § szerint jogosult számára. Mindezen túlmenően kétségtelen, hogy a harmadfok a felülvizsgálathoz képest annyiban tágabb, hogy mind a bűnösség megállapítását, mind pedig a büntetés vizsgálatát biztosítja, utóbbit pedig nem csupán a törvényes minősítés hibája, avagy önmagában vett anyagi jogi hiba esetén. Ezért van helye és jogi alapja jelen ügyben a büntetés vizsgálatának [Be. 590. § (5) bek. b) pont, 617. §, 618. § (1) bek.]. II. A Btk. 79. §-ában írtak szerint a büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el. A büntetés kétségtelen joghátrány, a büntetés kiszabása ekként joghátrány okozása, vagyis az elkövetőre vonatkozó rosszallás megtestesítése. Az elkövetett bűncselekmény viszont nyilvánvalóan szintén rosszat jelent. Ehhez képest a büntetés lényege - hagyományosan - a rosszra (a bűnre) adott olyan válasz, amiben testet ölt az elkövetőre vonatkozó, az elkövető számára rossz, azaz joghátrány (szabadságelvonás, jogkorlátozás stb.) okozása. A büntetés alakilag mindig megtorlás, vagyis az elkövető által elkövetett bűntettnek megfelelő, arányos joghátránnyal való viszonzása. A büntetés lényege, tartalma pedig egyfelől fenyítés, azaz az elkövető számára nehézséggel sújtás, másfelől a bűnhődés lehetőségének elindítása. Ahhoz, hogy egy büntetés elérje célját általában elegendő, hogy a büntetés okozta rossz nagyobb legyen, mint a bűnből következő jó, és a rossznak túlsúlya alapján kell kiróni a büntetést és közömbössé tenni azt az előnyt, amelyet egy adott bűncselekmény elkövetése az elkövető számára jelentene. Ez a helyzet a más vagyonát károsító cselekmények esetében. Az élet elvétele esetén viszont oly nagy a veszteség, hogy annak mérése szinte lehetetlen. Ezért ilyenkor - feltéve, hogy ennek törvényi lehetősége adott - az olyan büntetés válik vizsgálhatóvá, aminek tartama a mérhetetlen veszteség ellenében határozatlan. Elítélés és büntetés kiszabása esetében az időmúlás kétségtelen enyhítő körülmény. Azonban a felsoroltak jelentősége a bűncselekményektől függően egészen eltérő lehet. A bűncselekmény elkövetésétől eltelt idő - miként a kényszerintézkedés alkalmazásának ideje - esetében minél súlyosabb egy bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely időmúlás enyhítő körülményként értékelhető [Btk. 79. §, 80. § (1) bek., 26. § (3) bek. b) pont]. Teljes határozat megtekintése