Váratlan fordulat: az MSZP kérdését hitelesítette a Kúria

A Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, és az MSZP-s Nyakó István kérdését hitelesítette, Erdősi Lászlóné kérdését elkaszálta.

A Kúria szerint a meglévő bizonyítékok alapján is kétséget kizáróan megállapítható, hogy „Erdősi Lászlóné időbélyegző szerinti elsőbbségét az NVI előterében tartózkodó csoport jogellenes magatartása biztosította, függetlenül attól, hogy Erdősi Lászlóné ebben a jogellenes magatartásban bármilyen módon közreműködött-e vagy sem". A Kúria másik döntésben hitelesítette a Nyakó István által benyújtott aláírásgyűjtő ívet. A Kúria úgy ítélte meg, hogy a kérdés a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének megfelel, nem ütközik az Alaptörvényben meghatározott tiltott tárgykörök egyikébe se. A Kúria ezen döntése nyomán megszűnt a népszavazási eljárás akadálya: lehetőség nyílt a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos népszavazási ügyben aláírásgyűjtésre, ezért e tárgyban újabb kérdés nem nyújtható be. A döntés meg is jelent a Kúria honlapján.



Forrás: index.hu