Több mint kétszáz törvényt fogadtak el idén

Az Országgyűlés összesen 208 törvényjavaslatot fogadott el idén, 18 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel korábban, ugyanakkor ötödével többet, mint 2009-ben.

Az idén elfogadott indítványok közül 56 hozott létre új törvényt, míg 152 alkalommal változtattak már meglévő jogszabályokon. A most született törvényjavaslatok döntő többségét, 167-et a kormány nyújtotta be, további 36-ot jegyeznek kormánypárti képviselők, hármat pedig bizottságok. Az ellenzék parlament elé vitt 132 javaslatából egy, a Jobbik korrupciós bűncselekmények elévülési idejét növelő indítványa kapott többséget.



Forrás: index.hu