Szavazás levélben - Áprilisi Ab-mustra

Az Alkotmánybíróság legfrissebb ügyforgalmi statisztikája szerint 2016 első negyedévében 94 ügyet fejeztek be, ebből 27-et érdemi határozattal. (2015 első három hónapjában 79 ügyet zártak le, köztük 16-ot érdemi határozattal.

A befejezett ügyekből 65 alkotmányjogi panasz, 24 bírói kezdeményezés, míg kettő-kettő előzetes, illetve utólagos normakontroll volt. (A múlt év azonos időszakához képest több mint duplájára nőtt a bírói kezdeményezések száma!) Az alkotmánybírák megsemmisítettek két jogszabályi rendelkezést és négy bírói döntést, egy-egy ügyben pedig alkotmányos követelményt, illetőleg megsemmisítés nélkül alaptörvény-ellenességet állapítottak meg. Március végéig főtitkári előkészítő eljárás során 125, egyesbírói végzéssel 63 ügyet fejeztek be. A 2016. január 1-én folyamatban maradt és március 31-ig indult ügyek száma összesen 326 volt.



Forrás: jogiforum.hu