Semmi sem biztos a budapesti parkolás ügyében

A Magyar Autóklub szerint csak április 3-án lépne hatályba az a módosítás, amellyel a Fővárosi Közgyűlés eltörölte a parkolási rendelet ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezését, de a főpolgármester hétfői nyilatkozata alapján várható, hogy még a hatálybalépés előtt korrigálják a vitatott szabályozást.

Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: a fővárosi parkolási rendelet úgynevezett türelmi időre vonatkozó rendelkezéseivel a Kúria többször, legutóbb 2014-ben, majd 2015 őszén foglalkozott. Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés rendelete ezek után általánosságban eltörölte ugyan az ötperces türelmi idővel kapcsolatos rendelkezést, de ez a módosítás a rendelet vonatkozó paragrafusa értelmében csak április 3-án lépne hatályba, tehát addig az ötperces türelmi időre vonatkozó rendelkezések változatlanul, de a fenti, a Kúria által korábban törölt részek figyelmen kívül hagyásával irányadóak.



Forrás: hirado.hu