Mindennapi családjog

Interjú Katonáné Pehr Erikával, a Családi Jog folyóirat szerkesztőbizottsága egyik alapító tagjával, a folyóirat közelgő, hatodik alkalommal megrendezésre kerülő májusi konferenciája és az ebben az évben húszévessé váló Gyermekvédelmi törvény kapcsán.

„A Családi Jog folyóirat immáron hagyományossá vált „Mindennapi családjog” konferenciájának alcíme mindig az adott év fő tematikájához kapcsolódik. Idén a „Változások sodrában – a családjogi eljárások nyitott kérdései” alcímet kapta, mert a legidőszerűbb családjogi és gyermekvédelmi kérdésekre próbál válaszokat adni, kitérve az aktuális jogszabályváltozásokra is, hiszen a gyors és széleskörű változások sora nagy kihívás a jogalkalmazóknak. Ennek fényében az előadások érinteni fogják a gyermekvédelem aktuális kérdései mellett az új Polgári perrendtartásnak (új Pp.) a családjogi perekre gyakorolt hatását, valamint a 2013-ban hatályba lépett Ptk. szerinti házastársi lakáshasználat rendezésének gyakorlati problémáit is.”



Forrás: ptk2013.hu