Kevesebben pereskednek

Az előző évben 4,3 százalékkal kevesebb – összesen 1,412 millió – ügy érkezett a bíróságokra, mint 2015-ben. A peresügy-érkezés ezzel ellentétben 2,9 százalékkal nőtt – közli az Országos Bírósági Hivatal a tavalyi ügyforgalomról készült kimutatásában.

A folyamatban maradt ügyek száma kilenc százalékkal, 351 ezerről 320 ezerre csökkent. A részletes statisztika szerint a törvényszékekre 1,383 millió, az ítélőtáblákra csaknem húszezer, a Kúriára pedig majdnem kilencezer ügy érkezett tavaly. Az adatokból kiderül, hogy 2016-ban is messze a Fővárosi Törvényszék (FT) volt a legleterheltebb, több mint félmillió ügy jutott erre a bíróságra első fokon, valamivel több is, mint az azt megelőző évben. A statisztika szerint az FT 417 ezer ügyet fejezett be tavaly, s 2016 év végén még 106 ezer eljárás maradt itt folyamatban.



Forrás: nepszava.hu