Jogi csűrcsavarral utasítják el a trafikkárosultak kártérítését

Más megítélés alá esik az, ha magánszemély vagy a magánszemély cégének keletkezett kára - erre hivatkozva utasítják el a nem magánszemélyként a strasbourgi emberi jogi bírósághoz forduló trafikkárosultak kártérítését. A jogsértés már szinte tény, ám a magyar állam másként is cselezne trafikügyben, melyben a közérdekű adatok nyilvánosságra kerülése is kérdéses.

Újabb egykori trafik-üzemeltetőknek ítéltek meg kártérítést Strasbourgban. Nemrégiben hárman harcoltak ki 15-15 ezer eurós, azaz egyenként 4,6 millió forintos kártérítést azért, mert 2013-ban a magyar állam a trafikrendszer bevezetésével egyik napról a másikra elvette addigi megélhetésüket. Nem minden trafikkárosult jár azonban sikerrel Strasbourgban. Úgy tudjuk, hogy nemrégiben a strasbourgi bíróság több érintettnek is felajánlotta, hogy gyorsított és egyszerűsített eljárásban tárgyalja az ügyét. A panaszos trafikosok bele is mentek ebbe, hogy hamarabb pénzükhöz jussanak. Csakhogy a gyorsított eljárásban a háromfős bíróság úgy látta, nem jár kártérítés azoknak a trafikosoknak, akik nem magánszemélyként, hanem a cégük nevében adták be a kérelmüket a bíróságra. Ennek az esetnek azért nagy a jelentősége, mert a trafikosokkal pereskedő és alkudozó magyar állam erre a döntésre hivatkozva más, cége nevében pereskedő trafikosnak sem akar már peren kívül kártérítést fizetni.



Forrás: nepszava.hu