Elfogadták az új büntetőeljárási törvényt

Az Országgyűlés kedden 154 igen, 10 nem szavazattal és 34 tartózkodás mellett fogadta el a kormányzati előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezéseit, az egyszerű többséget igénylő passzusok pedig 154 igen, 7 nem és 33 tartózkodó szavazatot kaptak.

A büntetőeljárásról (Be.) szóló új törvény szerint a jövőben az ülnökök részvétele az ítélkezésben csak szűk körben marad meg, a kihallgatásokhoz, meghallgatásokhoz telekommunikációs eszközöket is igénybe lehet venni. A bűncselekmények felderítése, bizonyítása érdekében folytatható titkos információgyűjtés szabályait is ez a jogszabály tartalmazza. Az elsőfokú eljárásban főszabályként – hatáskörre tekintet nélkül – egyesbíró jár el, akinek azonban megvan a lehetősége arra, hogy ha indokoltnak tartja, meghatározott szempontok alapján tanácsot alakítson. Egy másik újítás az előkészítő eljárás, amely egyfajta előzetes felderítés a nyomozás elrendelése előtt, de már a büntetőeljárás keretein belül a bűncselekmények gyanújának megállapítása vagy kizárása érdekében. Ilyen eljárást az ügyészség és a nyomozó hatóság mellett a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve, valamint a terrorizmust elhárító szerve is folytathat. Az előkészítő eljárás során lehet alkalmazni a többi között leplezett eszközt, rejtett figyelést, álvásárlást, fedett nyomozót.



Forrás: mon.hu