Egy év alatt 1,5 millió ügy érkezett a bíróságokra

Tavaly 1,5 millió ügy érkezett az ország bíróságaira, amelyek 2015-ben ennél többet dolgoztak fel, ami azt jelenti, hogy nincs ügyhátralék-felhalmozás - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Debrecenben.

Handó Tünde a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt négy évben a törvényszékek elsőfokú eljárásaiban 49 százalékkal csökkent a két éven túli ügyek száma. Az OBH elnöke a jogbiztonság és a megelőzés szempontjából is fontosnak nevezte, hogy tavaly a büntetőügyek 25 százaléka egy hónapon belül befejeződött a járásbíróságokon. Az Európai Unió 28 tagországát tekintve a polgári ügyekben az eljárások időtartama Magyarországon az ötödik legrövidebb - fűzte hozzá.



Forrás: ma.hu