Csöndesen megfricskázta a kormányt az Alkotmánybíróság

Október 17-én két határozatot adott ki az Alkotmánybíróság a kormány gigantikus földprivatizációs programjával, a Földet a Gazdáknak programmal kapcsolatban.

Ezek első ránézésre elég jelentéktelen dolgokba kötnek bele, és tele vannak az átlagember számára meglehetősen érthetetlen jogászkodással. Azonban mindkettő fontos dolgokat mond ki arról, hogy mit és hogyan lenne szabad tenni a magyar földdel. Az egyik határozat azt mondta ki, hogy az állami földek nagy részével bíró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem költheti az állami földek eladásából és kiadásából származó bevételét az államadósság csökkentésére a végtelenségig. Míg a másik azt, hogy jelenleg semmi nem garantálja, hogy a magánkézbe került Natura2000 besorolású, környezetvédelmi szempontból kiemelt területeken a magántulajdonosok ugyanúgy védik majd a környezetet, mint az állam tudta korábban. Ez pedig alkotmányellenes.



Forrás: index.hu