Bírák bírák ellen - Elfojtott feszültség a Kúria és az Ab között

A Kúria és az Alkotmánybíróság (Ab) közti viszony is téma volt az igazságügyi bizottság hétfői ülésén a négy új alkotmánybíró-jelölt meghallgatásán. A testület támogatta a jelöltek megválasztását.

Dialógusra van szükség a Kúria és az Alkotmánybíróság között - mondta meghallgatásán Hörcherné Marosi Ildikó alkotmánybíró-jelölt, kúriai bíró. Kifejtette: kitörni készülő konfliktust érzékel az általános bíróságok, élükön a Kúria és az Ab között, ezért tartja szükségesnek a párbeszéd javítását. Schanda Balázs egyetemi tanár alkotmánybíró-jelöltként az alkotmánybírói tisztség betöltéséhez szükséges szakmai felkészültség mellett a lelkiismeret és a józan ész jelentőségét hangsúlyozta bizottsági meghallgatásán. Szabó Marcel zöldombusdman az uniós jog és a nemzeti jog viszonya kapcsán azt emelte ki, hogy az Ab-nek szerepe van az ország nemzetközi jogi kötelezettségeinek pontos meghatározásában. Horváth Attila jogtörténész, egyetemi tanár, aki jelenleg az Alaptörvény nemzeti hitvallásának kommentárján dolgozik, meghallgatásán a történelmi alkotmány mai viszonyok között is alkalmazható, ésszerű, nem elavult elveinek fontosságát hangsúlyozta.



Forrás: nepszava.hu