Alkotmánybírósági vétó a földeladásokkal kapcsolatban

Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését - közölte a testület a honlapján kedden. Az Ab szerint a földek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényben megállapított felhasználási célokkal, ezért ezt a pontot megsemmisítette.

Az Ab megállapította, hogy az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról a kormány nem rendelkezhet határozatban, mert az alaptörvény a nemzeti vagyon átruházását csak törvényben meghatározott célból teszi lehetővé. Továbbá azért is ellentétes a kormányhatározat vizsgált pontja a törvénnyel, mert a kormányhatározatban szereplő, "Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására" vonatkozó fordulat tágabb felhasználási kört határoz meg, mint amit a törvényi szinten meghatározott földvásárlási és földbirtok-politikai célok lehetővé tesznek.



Forrás: hirado.hu