A táblabírósági ügyek több mint felét a fővárosi ítélőtábla intézi

Az öt ítélőtáblára érkező összes ügy több mint felét a fővárosi kapja – mondta Mohácsy Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy összbírói értekezletet tartanak hétfőn, amelyen a tavalyi évet értékelik.

A Fővárosi Ítélőtábla 81 bírája tavaly több mint tízezer ügyet intézett, ami az öt táblabíróságon befejezett összes ügy 54 százaléka. A Fővárosi Ítélőtábla 600-zal több ügyet fejezett be, mint amennyi érkezett, így a folyamatban lévő ügyek száma jelentősen csökkent. Az eljárások túlnyomó többsége, a polgári és gazdasági perek 90 százaléka, valamint a büntetőügyek 84 százaléka egy éven belül fejeződött be. Fél évnél is rövidebb ideig tartott a polgári perek 45 és a büntetőügyek 28 százaléka. Az időszerű ítélkezés érdekében tavaly a szegedi és a debreceni tábla is segített a fővárosinak.



Forrás: mon.hu