A parlament elé került a terrortörvény-tervezet

Benyújtotta az Országgyűlésnek a Belügyminisztérium terrorellenes javaslatcsomagját Pintér Sándor belügyminiszter kedden délután.

A BM intézkedési csomagjának egyik lényegi eleme, hogy az eddigi Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZEBEKK) a továbbiakban nemzetbiztonsági szolgálatként Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) néven működik majd tovább. Egy másik fontos pontjában a javaslat a kódolt telefonos szolgáltatások korlátozásáról rendelkezik. A rendőrségről szóló törvény módosításai között kiterjesztik a terrorizmust elhárító szerv feladatkörét is, így a TEK a jövőben a védett személyekhez kapcsolódó személyvédelmen túl, kijelölt létesítményvédelmi feladatok ellátására is jogosult lesz. Míg a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosítása nyomán lehetővé tennék, hogy a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter rendeletben szabályozza a terrorfenyegetettség szintjéhez igazodva az egyes tevékenységek és rendezvények kapcsán a szükséges többlet biztonsági követelményeket, korlátozásokat. Ezen „korlátozások” viszont – mint kiemelték – „nem terjednek ki a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényekre”.



Forrás: mno.hu