Kétharmad nélkül nem megy

Mindenképpen szüksége van a Fidesznek ellenzéki szavazatokra is, ha valóban létre akarja hozni a nagy hírverést kapott úgynevezett közigazgatási felsőbíróságot. Ehhez ugyanis kétharmados törvényt kell módosítani, azt pedig a kormánypártok egyedül nem tudják megtenni. Az igazságügyi tárca már össze is hívott péntekre egy ötpárti egyeztetést a parlamenti frakcióval bíró pártokkal, hogy megbeszéljék a kérdést.

Szakmai körökben régi elképzelés, hogy a közigazgatási perek és eljárások – mivel speciális területet alkotnak – ne az úgynevezett polgári perrendtartáson belül legyenek szabályozva, hanem új eljárási törvényben. A tervek szerint ennek részeként jönne létre a jelenleg is meglévő közigazgatási bíróságok felett a közigazgatási felsőbíróság. Fazekas Marianna, az ELTE közigazgatási jogi tanszékének oktatója a Magyar Nemzet megkeresésére kifejtette, a közigazgatási jogászok között régi vita, hogy szükség van-e közigazgatási felsőbíróságra. Szerinte szakmailag elfogadható lehet, ha létrejön, más országokban is van erre példa. Lényegében a feladata, hogy a közigazgatási bíróságok által elbírált ügyek felett egy újabb jogorvoslati lehetőséget nyújtson, és ezekben a speciális közigazgatási ügyekben ne a Kúriának kelljen határozatot hoznia. Bár bizonyos ügytípusoknál megmaradna a Kúria is mint a legfelsőbb bírói fórum. Ezzel egybecsengően nyilatkozott lapunknak Lattmann Tamás nemzetközi jogász is. Szerinte maga a modell nem tekinthető alapvetően működésképtelen vagy a hatalom közvetlen kiszolgálására feltétlenül alkalmas elképzelésnek.



Forrás: mno.hu