Halasztottak a CIB Lízing ügyében

Február 24-ére halasztotta az első fokú ítélet kihirdetését kedden a Fővárosi Törvényszék a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban a CIB Lízing Zrt. magyar állam ellen indított perében, egyben elutasította a pénzintézet kérelmét, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához, valamint kezdeményezzen eljárást az Alkotmánybíróságnál alaptörvény ellenesség miatt. Halasztottak a Merkantil Car Gépjármű Lízing ügyében is.
A CIB Lízing azt kérte, hogy a bíróság állapítsa meg: a kérelemben szereplő, egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses kikötések tisztességesek és ezért érvényesek. Az alperes magyar állam a felperes keresetének elutasítását kérte a bíróságtól, mivel álláspontja szerint a referenciakamatot a pénzintézet bármikor szabadon módosíthatta, az nem csak az irányadó kamattal változhatott. A bíró kérdésére a pénzintézet jogi képviselője először elektronikusan, majd papír alapon is bemutatta, hogy a 2010. augusztus 31-e utáni időszakban a kamattájékoztató tartalmazta a CIB Lízing referenciakamat BUBOR-hoz (a budapesti bankközi forint hitelkamatlábhoz) kötését. Az ezt megelőző időszakban pedig az árazási elvek tartalmazták ezt a kapcsolatot - tette hozzá. A pernek nem tárgya az egyedi szerződések tartalmának vizsgálata, valamint a kamatfelárra nem terjed ki a keresetlevél - jegyezte meg.

Forrás: hirado.hu