Csak januártól változnak a számlázási szabályok

Hamarosan megszavazhatja az országgyűlés azt a törvénymódosító javaslatot, melynek eredményeként fél évet csúszhat a számlázási szabályok időszakos elszámolású ügyletekre vonatkozó, július 1-jére tervezett változása. Az európai uniós jogharmonizáció jegyében ez egy kötelező lépés, a csúszást pedig az indokolja, hogy ne az adóév közepén kelljen átállni, hanem csak januárban. Így nem a következő hónaptól, hanem csak a következő évtől kell ügyelni arra, hogy a teljesítés időpontja már nem a fizetési határidővel fog megegyezni, hanem az elszámolási időszak utolsó napjával - írja a Napi Gazdaság.
A hat hónappal késleltetett módosítás lényegében minden cégre vonatkozik, hiszen azokat a termékértékesítéseket vagy szolgáltatásokat, melyeknél meghatározott időszakonként, például havonta vagy negyedévente kerülnek elszámolásra, azaz kiszámlázásra, mind időszakos elszámolású ügyletnek nevezzük. Ilyenek lehetnek többek között a bérleti díjak, az átalánydíjas karbantartási szerződések, a számviteli szolgáltatás, a takarítás vagy a szemétszállítás – hívta fel a lap figyelmét Szilágyi Anita közgazdász, a Vállalkozás Okosan alapítója.



Forrás: orientpress.hu