Alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény?

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, így annak megsemmisítését kéri. A bíróság szerint egy ilyen alkotmánybírósági döntés súlyos érdeksérelmet jelentene a teljes jogállamiságra nézve azzal, hogy bárki olyan tulajdonjogot szerezhetne, amit egy alkotmányos törvény esetén nem szerezhetne meg.

A bíró elmondta, hogy a törvényszék beszerezte a Petrovai György ügyvéd által előterjesztett alkotmányjogi panaszt, amely alapján az Ab eljárást folytat. Elmondta, a bíróság szerint nemcsak az alaptörvényben foglalt szerződési szabadságot sérti az integrációs törvény, hanem közvetlenül is összeférhetetlen az alaptörvény által védett tisztességes gazdasági versennyel. Idézte a Fővárosi Ítélőtábla ideiglenes intézkedéssel kapcsolatos végzését, amelyben kifejtették, hogy polgári ügyekben eljáró bíróság egy jogszabály jogellenességét még a valószínűség szintjén sem vizsgálhatja.




Forrás: jogiforum.hu