Alaptalanok az önálló zálogjoggal szembeni aggodalmak

Az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára szerint alaptalanok az önálló zálogjoggal szembeni aggodalmak, ezért vissza kell állítani. Bodzási Balázs erről az IM és a Magyar Jogász Egylet keddi, budapesti nyilvános vitaülésén beszélt, amelyet az új polgári törvénykönyv (Ptk.) zálogjogi és hitelbiztosítéki rendelkezéseiről tartottak.

Bodzási Balázs két tényezőt említett, amely indokolja az önálló zálogjog visszaállítását. Az egyik a gazdasági igény: az MNB csak idén mintegy 300 milliárd forint értékben tervez jelzálogleveleket kibocsátani, ami óriási fejlődés lenne a korábbi évekhez képest, és a jelzáloglevél-piac dinamikus megerősödését vonná maga után. A másik tényező pedig, hogy a különvált zálogjoggal kapcsolatos magyar rendelkezések nincsenek összhangban az európai uniós tendenciákkal. Csizmazia Norbert, a Kúria főtanácsadója ezzel szemben azt mondta: ő nem úgy látja, hogy európai tendencia lenne az önálló zálogjog. Az uniós rendeletekből nem következik, hogy vissza kellene állítani, vagyis nem igaz, hogy Magyarország ne felelne meg a kötelező uniós szabályoknak – tette hozzá. A főtanácsadó kiemelte, hogy a Kúria Polgári Kollégiuma nem támogatja a Ptk. tervezett módosítását, mert a kódex megalapozott jogalkotás eredménye, így a zálogjogi szabályok megváltoztatását sem tartja indokoltnak.



Forrás: kormany.hu