A kormány új gyülekezési törvényt készít elő

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság (Ab) által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet Pintér Sándor belügyminiszterrel tartott közösen.

Trócsányi László úgy fogalmazott, tudomásul veszik az Ab azon felszólítását, hogy a törvényalkotó az év végéig határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján kezelhetővé válik a magánszférához és a gyülekezéshez való alapjogok összeütközése. Szerinte azonban jelenleg senki sem vitathatja, hogy zavar van a gyülekezési jog gyakorlásában, ami egyszerre vezethető vissza a szabályozási hiányosságokra, továbbá jogalkalmazói és jogértelmezői nehézségekre. Talán nem véletlen, hogy a Kúria elnöke a gyülekezési joggyakorlatot elemző csoportot állított fel 2015-ben - tette hozzá, majd intő jelnek nevezte azt is, hogy az utóbbi időben megsokszorozódtak a Kúria és az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos határozatai. Pintér Sándor belügyminiszter szerint újdonságot jelent az Alkotmánybíróság határozatának azon része, amely szerint a demonstrációk betiltása esetén a rendőrségnek alternatív helyszíneket kell ajánlania a szervezőknek. A belügyminiszter közölte, a rendőrség eddig a szervezőkre bízta az új helyszínek kiválasztását, de ezentúl tiltóhatározataiban írásban tesz majd javaslatot a lehetséges területekre.



Forrás: kormany.hu